Nyomtatás

Ráckeve

Ráckeve üdülőközpont Pest megyében, a Csepel-sziget déli részén található. Már a bronzkorban lakott település, majd a honfoglalás után a fejedelmi törzs székhelye volt. Több mint kér évtizede városi rangot kapott. A világi barokk építészet első hazai emléke a város legimpozánsabb épülete, az osztrák barokk legnagyobb mestere, Hildebrant tervei alapján épített, 250 éves Savoyai kastély. A város és környéke, a természet szépsége által szelíd turizmusra, pihenésre rendkívül alkalmas. Jelentős természeti értékekkel rendelkezik. A több, mint ezer méter mélységből feltörő 52 fokos gyógyvíz jótékony hatásait és élvezeti értékét figyelembe véve élénk a fürdőturizmus. Számos hagyományos program szórakoztatja a városba érkezőket. Regionális összefogással nemzetközi szintűvé fejlődött a Summerfest elnevezésű folklórfesztivál. Az ország egyik legszínvonalasabb és nagy érdeklődésre számot tartó fesztiválja változatos programokat kínál. Államalapítónk napján egyedülálló látványosság a lampionos csónakfelvonulás. A feldíszített és kivilágított vizi járművek közül a műsor végére kiderül, hogy ki kapja a legszebbnek járó elismerést. A Ráckevei-Duna mindkét partján elterülő város természeti szépségével és vendégszeretetével várja az érdeklődőket.